Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Áhítatos gondolatok a KRE HTK Közösségének

2020.04.16

Isten magasztalása Krisztusért

Ef 1,1-14 

(1) Pál, Isten akaratából Jézus Krisztus apostola az Efezusban élő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek: (2) kegyelem nektek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.

(3) Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztusban. (4) Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben. (5) Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által, akarata és tetszése szerint, (6) hogy magasztaljuk dicsőséges kegyelmét, amellyel megajándékozott minket szeretett Fiában. (7) Őbenne van – az ő vére által – a mi megváltásunk, bűneink bocsánata is; kegyelmének gazdagsága szerint, (8) amelyet kiárasztott ránk teljes bölcsességgel és értelemmel. 9 Mert úgy tetszett neki, hogy megismertesse velünk az ő akaratának titkát, amelyet kijelentett őbenne (10) az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket, azt is, ami a mennyben, és azt is, ami a földön van. (11) Őbenne lettünk örököseivé is, mivel eleve elrendeltettünk erre annak kijelentett végzése szerint, aki mindent saját akarata és elhatározása szerint cselekszik; (12) hogy dicsőségének magasztalására legyünk, mint akik előre reménykedünk Krisztusban. (13) Őbenne pedig titeket is, akik hallottátok az igazság igéjét, üdvösségetek evangéliumát, és hívőkké lettetek, eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, (14) örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.

Kedves Testvérek!

Teológiai exhortációnk napján így írásban küldök néhány igei gondolatot Testvéreimnek. A mai napon a Kalauz szerint egy új levél folyamatos olvasását kezdjük el: az Efezusi levelet fogjuk olvasni naponként. Pál apostol idején Efezus Kis-Ázsia legjelentősebb városa volt, így az ide küldött levél is valószínűleg a tartomány többi gyülekezetébe is eljutott – talán az apostol is eleve egyfajta „körlevélnek” szánta, ezért nincs benne olyan sok konkrét utalás egy helyi gyülekezetre, mint általában a többi levelében. Ebben a városban korábban mintegy három évig tartózkodott (ApCsel 19,8-10; 20,31), jól ismerte Efezus és környéke keresztyén közösségeit, és a római fogságából pásztorló, az anyaszentegyház életét vezető, építő levelet írt az efezusi és kis-ázsiai keresztyéneknek (Ef 4,1; 6,18-20).

A levél nyitánya egyrészt a szokásos – Pál apostol által mindig sajátosan kibővített – ókori levélkezdetet tartalmazza, majd a 3-14. versek a görög szövegben felfoghatók egyetlen hatalmasan áradó, Istent magasztaló mondatnak. A magyar nyelvben a fordítások felbontják több mondatra – de Pál talán még ezzel a stílussal is a gyülekezet iránti szeretetét mutatta meg, mert Biblián kívüli forrásokból tudjuk, hogy ekkortájt Kis-Ázsiában éppen ilyen stílus volt a jellemző: több elemből álló jelzős szerkezetek, hasonló értelmű szavak birtokos esetben egymás mellé tétele és hosszú, folyamként hömpölygő mondatok. Mondhatnánk, hogy az efezusiaknak efezusi stílusban ír, így is alkalmazva a korinthusiaknak írt mondását: „mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Kor 9,22).

E gazdag szakaszból csak néhány üzenetet hadd emeljek ki.

1. Isten minden ajándéka, áldása Krisztushoz kötött: „őbenne” végzett el mindent a mi üdvösségünkért. Spirituálisunk, Bölcsföldi András Testvérem a Kalauz napi részéhez írt gondolataiban is ezt emeli ki: „Őbenne van kiválasztásunk, fiúvá fogadásunk, megváltásunk, bűneink bocsánata, és benne vagyunk megajándékozottak is.” Húsvét után vagyunk, így erősödjünk meg ebben a hitünkben: Jézus Krisztus él, ma is mindent „Őbenne” kapunk mennyei Atyánktól. Ugyan az apostol a 3. versben a „mennyei világra” és a „lelki áldásokra” emeli tekintetünket, de ebben a „mindenben” benne van a földi életünk is, melynek fő jellemzője, hogy „szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben” (4. v.). Otthonainkba zárva talán nemcsak hetekre, hanem hónapokra is, fontos hogy átéljük, hogy ez is a megszentelődés ideje – és az egymás iránti szeretet gyakorlásának ideje is. Hadd legyen most több időnk egymásért imádkozni, hálát adni és közbenjárni is. Hívjuk fel egymást időnként telefonon, Skype-on és más „digitális utakon” – éreztessük egymással, hogy fontos nekünk a másik Testvér! Most így tudunk „meglátogatni” másokat. Istent áldjuk ajándékaiért: Krisztusért és az Ő Lelkéért is, és ajándékait átvéve, azokért hálát adva – magunk számára is „észrevétlenül” – áldássá lehetünk másoknak is!

2. E szakaszból hadd emeljem ki a következő kifejezést: „az idők teljességének arról a rendjéről, hogy Krisztusban egybefoglal mindeneket” (10. v.). Ez a „rend” a görögben egy számunkra is jól ismert szó: oikonomia, amiből az „ökonómia” szavunk is ered. Itt az Újszövetségben nemcsak a házon, gazdaságon belüli rendet jelenti, hanem Isten üdvrendjét: azt, hogy Isten az üdvtörténetben minden eseményt irányít és az uralma alatt tart. Látjátok, milyen régről indul ez az üdvrend: „őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt” (4. ). Az eleve elrendelés titkának bibliai alapjainál járunk: „Előre el is határozta, hogy fiaivá fogad minket Jézus Krisztus által” (5. v.). Ezért lehet üdvbizonyosságunk, mert az nem önmagunkra épül, hanem Krisztusra (Ef 2,20 szerint is Ő a „sarokkő”!). Ennek az üdvrendnek középpontja Krisztus megváltó halála és feltámadása – néhány napja is ezen üdvesemény áldásaiban erősödhettünk meg Nagypénteken és Húsvétkor. Szakaszunkban a „vére által” kifejezés (7. v.), és a következő szakaszban a „feltámasztotta őt a halálból” kifejezés (20. v.) világosan jelzi ezt, és e gondolatok visszatérően megjelennek a levélben. Az üdvrend folytatódik: szakaszunkban a Szentlélek kitöltésére is utal az apostol (13-14. v.), és a reménységgel a jövőbe is emeli tekintetünket: „mint akik előre reménykedünk Krisztusban” (12. v.). Az „idők teljessége”: Krisztus közénk jövetele, halála és feltámadása – amely üdvtörténeti eseményekkel a saját fősége alatt összekapcsolta, „egybefoglalta” a mennyet és a földet (10. v.).

3. Végül azt a kifejezést emelem ki, ami háromszor is előfordul szakaszunkban: legyünk „dicsőségének magasztalására” (6., 12., 14. versekben). Aki kegyelemből él, csak egy módon válaszolhat a kegyelemre Istennek: Őt dicsőíti, magasztalja. Isten dicsősége nem csak Húsvétkor kezdődik el: az ő dicsősége volt az is, hogy Fia helyettünk szenvedett, értünk vállalt megváltó halált (7. v.). Keresztyén életünket ezért nem folyamatosan „magaslatokon járás” jellemzi, hanem a szenvedések között átélt, „elegendő” kegyelem, az erőtlenségünkben megjelenő krisztusi erő (2Kor 12,9-10). Nagypéntek és Húsvét együtt! Aki Istent kegyelméért magasztalja, az ezzel azt is megvallja, hogy ő maga ítélet alatt álló, megkegyelmezett bűnös, és önmaga erejéből nem tudott volna megszabadulni. A megfeszített és feltámadott Krisztus fogja átvezetni embertársainkat és bennünket is e járvánnyal súlyosan megterhelt időszakon. Halálos veszedelmekből kivezető szabadításáért fogjuk mi is – és sokan mások – dicsőíteni őt. Magasztaljuk Isten dicsőséges kegyelmét az apostol korinthusiaknak írt szavai szerint: „Sőt mi magunk is elszántuk magunkat a halálra, hogy ne önmagunkban bizakodjunk, hanem Istenben, aki feltámasztja a halottakat; aki ilyen halálos veszedelemből megszabadított minket, és meg is fog szabadítani. Benne reménykedünk, hogy ezután is megszabadít, mivel ti is segítségünkre vagytok az értünk mondott könyörgéssel, hogy a ránk áradt kegyelemért sokan sokféleképpen mondjanak értünk hálaadást” (2Kor 1,9-11).

 

Imádságként énekeljük együtt a 151. dicséretünket:

https://soundcloud.com/reformatusegyhaz/uram-isten-siess

 

Áldást, békességet kívánok Mindnyájatoknak, Karunk egész Közösségének!

Balla Péter

2020. április 16.

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.